|
Hangtechnika A rendezvényeken a vizuális hatás mellett a megfelelő hangtechnika is kiemelt szerepet kap. Mivel egy-egy rendezvény sikere sokszor azon múlik, hogy a közönség hallja-e az elmondottakat. Technikai eszközeink lehetővé teszik, hogy a kisebb meetingeken, estélyeken valamint a nagyobb konferenciákon, koncerteken egyaránt kiszolgálhassuk az Ön és a hallgatóság igényeit. Igény szerint rendelhet tőlünk aktív hangfalakat, melyek nagy előnye, hogy beépített erősítőkkel rendelkeznek, így egyszerűen csatlakoztathatók CD, DVD lejátszókhoz, valamint számítógépekhez, hogy a hangosítás megfelelően működjön. A konferenciák elengedhetetlen kellékei a mikrofonok, melyekből egyaránt rendelkezünk vezetékes, illetve vezeték nélküli változattal is. A vezeték nélküli mikrofonoknak két fajtájával rendelkezünk, kézi illetve csíptetős változatokkal is. A csíptetős mikrofonok nagy előnye, hogy szabad mozgást biztosítanak az előadónak. |
